Az alábbi jegyzet forrása a The Cambridge Medieval History Vol. III. (1924), Germany and the Western Empire (309-329. old.). A helység, és személynevek egy részét megtartottam az eredeti angol, vagy skandináv változatban. Magyar nyelvű változatok más irodalomban előfordulhatnak. A kutatásokat a karlsruhei Badeni Tartományi Könyvtárban folytattam. Az alábbi szövegrészlet csupán összefoglaló, nem a szöveg szó szerinti visszaadása - néhol saját kommentáraimat fűztem hozzá.

A vikingekről

A viking szó az ónorvég vik szóbol ered, melynek jelentése öböl, fjord. Vikingnek szűk értelemben azt a harcost nevezték, aki öblökbe hajózva, kiinduló bázisát ott berendezve onnan kiindulva támadást, támadásokat intéz a környező vidék ellen hódítás, vagy fosztogatás céljából. Mára a szó jelentése bővült, és mindazokat a skandináv harcosokat vikingeknek nevezzük, akik a 8-9. században Európa különböző részeit fosztogatták. Még tágabb értelemben használva a kifejezést leírható a "viking kor" jelzővel a 8.-9. századi európai történelem, illetve ennek az időszaknak a skandináv kultúrköre.

A skandináv kultúrkör legfőbb jellegzetessége az időszakban, hogy szinte teljesen érintetlen a római-görög kultúrkörök hatásától. Ezzel szemben Európa többi részén utóbbiak jelentős mértékben meghatározták a későbbi, főleg a kora középkori fejlődésirányokat (lásd. Nagy Károly és Ottó császár kísérletei a Nyugat-Római Birodalom helyreállításra). Mindez persze nem azt jelenti, hogy ezek a kultúrkörök, ti. a skandináv és a római-görög ne tudtak volna egymás létezéséről. Már a korai görög térképeken is feltűnik a messzi észak ábrázolása.

Természetesen a korai Skandináv történelemről éghajlati és kulturális sajátosságok miatt, valamint a viszonylagos periféria-helyzet miatt kevés emlékünk maradt fent. Mégis megdöbbentő, hogy a - bármennyire is csekély és hiányos- adat folytonossága a 6. század felénél megszakad, és a 8. századig gyakorlatilag semmilyen adatunk nincs Skandinávia népeinek életéről. A másfél évszázados "rövidzárlatot" a 8. században a viking kalandozások nyitják meg.

A 6. század

A 6. század közepéig tehát bizonyos folytonosság figyelhető meg Skandinávia lakosainak-népeinek életében. A 6. század elején Dániában különös mértékű aktivitásra figyelhetünk fel! 520 körül Chocilaicus, aki a dánok és -bizonyos források szerint- a götok (götar, getae: a későbbi Gotlandra vándorolt népesség, a korban azonban Dél-Svédországban is éltek) királya volt, megtámadta a Rajna alsó folyása (azaz Frízföld, ma Hollandia) mentén élő frankokat. A támadást Theudibert király, Theodoric fia verte vissza. A visszavonulás során a dán Chocilaicus végigfosztogatta Frízföldet.
A háború emlékei az irodalomban maradtak fenn, a Beowulf tudósít róluk.

Innentől kezde azonban bekövetkezik az a közel másfél évszázados időszak, amelynek során a skandináv népek életéről nincsenek forrásaink... egészen 787-ig.

A Viking hadjáratok kezdete

A nagy csöndet az első viking támadások törték meg. A vikingek 787-ben szálltak először partra Dorchester közelében. Innentől kezdve a hadjáratok egyre sűrüsödtek, a vikingek útnak idultak nyugati, déli és keleti irányba, hogy új földeket hódítsanak meg, hogy új településeket hozzanak létre.

Mi történhetett a skandináv történelemben a számunkra ismeretlen 200 év alatt? A 8. századig Európa békés kereskedőkként ismerte az északi germánokat, a 8-9. században ez a kép átalakult. Skandinávia népeit a vikingekkel azonosították, akiket Európa többi részén rettegett harcosoknak tartottak.
Professzor Zimmer vélekedése szerint azok a tudósítások, melyek ismeretlen kalózok támadásait írják le a kérdéses időszakban a Hebridák részét alkotó Eigg szigeteknél, illetve a Tony - szigeteknél történt hasonló fosztogatások (melyről ír évkönyvek tudósítanak), valójában a viking harcosok számlájára írható.
Hasonlóan olvashatunk ír misszionáriusok találkozásáról skandináv harcosokkal - a skandináv jelenlét ezeken a területeken elsősorban a shetland-i helységnevek skandináv eredete alapján bizonyítható (Dr Jakobsen). A skandinávok nyugati jelenlétét bizonyítja - még a viking kalandozások megkezdte előtt- a Gotlandon talált leletek sora, melyek Kelta kulturális befolyás nyomait őrzik. Sokak vélekedése szerint mindezek az emlékek egy skandináv terjeszkedési hullám nyomai. Egy terjeszkedési hullámé, mely elsősorban nyugati és déli irányba zajlott.

Mindezekből a leletekből és írásos emlékekből arra lehet következtetni, hogy a 8. század beköszönte előtt gazdasági kapcsolatok álltak fenn Skandinávia és a Nyugat között.

A Skandinávoknál - a korabeli források szerint - csak egy népnek voltak erősebbek a gazdasági kapcsolatai. A korabeli gazdasági nagyhatalom Frízföld (ma Hollandia területe) volt.

734-ben azonban Martell (Kalapács) Károly, valamint később Nagy Károly megsemmisítő csapást mért ezekre a területekre. Európában a fríz gazdasági befolyás megszűntével a nyugati partvidéken hosszú időre eltűntek a fejlett hajózási ismeretek is. Sokak szerint a fríz befolyás gyengülése, illetve a térségben ezáltal keletkezett hatalmi űr volt az, amely utat nyitott a viking kalandozások előtt.

Megnyílt tehát az út a viking hajók előtt, 800 körül a vikingek megjelentek a frank partok mentén, a Somme és a Szajna torkolata közötti területeken. Ekkor támadásaikat Nagy Károly visszaverte. 808-ben a vikingek Dánia déli határa mentén ismét frank csapatokkal álltak szemben.

Sokak által feltett kérdés: Mi történhetett a skandináv területeken, az emlékekben szegény, így számunkra ismeretlen 200 év alatt? Milyen folyamatok zajlottak, amelyek ekkora törést okoztak a kontinentális Európa újonnan formálódó államai, és a skandináviában letelepedett germánok között?

A kérdésre a korabeli szerzetesek azt a választ adták, Európára Isten küldte a Vikingeket büntetésül. Dudo és Jumièges-i Vilmos vélekedése szerint a skandináv népesség az ottani germánok között gyakorlatban lévő poligámiából eredő túlnépesedés ozozhatta. Ehhez kiegészítésként el kell mondani, hogy a korabeli Európa népességének nagyságát tekintetbe véve a poligámia önmagában még nem vezetett volna túlnépesedéshez, akkor sem, ha valóban sok gyermek születik. A poligámia csak akkor jelenthetett gondot, ha az uralkodó rétegek körében elterjedt volt. Ezesetben ugyanis az utódokat javadalmakkal kell ellátni, a fölterület pedig hamar szűkké válik, különösen olyan területeken, mint Skandinávia, ahol az éghajlati viszonyok miatt sok terület lakhatatlan, vagy nem megművelhető volt. Nem elfelejtendő az sem, hogy a kutatók a kora középkor időszakára egy kis jégkorszakot állapítottak meg. Az éghajlatt pár száz évre hűvösebbre fordult, valószínű a sarki jégtakaró is lejjebb húzódott, feltehetőleg sok terület művelhetetlenné vált a délebbi területen is.

Népességi problémákon kívül politikai problémákat is feltételezhetünk. A csekély fennmaradt emlékből arra lehet következtetni, hogy Dániában a viking kalandozásokat megelőző időszakban trónviszály alakulhatott ki.

További faktor, amely a kalandozások megindulásában szerepet játszott, a norvég Széphajú Harold hatalmának növekedése a 9. század közepén. A harcias király hatalmának növekedésével valószínű a viking életmód is sok követőt talált.

A fent leírt jelenségek valószínűek együttesen hatottak, és adtak lökést a viking hadjáratok megindulásának.

Összefoglalva tehát a viking hadjáratok megindulásának okait:
  • A fríz gazdasági hatalom szétesése Martell Károly és Nagy Károly katonai csapásai nyomán. A gazdasági hatalom eltűntével Nyugat Európából eltűnik a fejlett hajózás ismerete egy időre.
  • Poligámia az uralkodó osztályban: földbirtok-éhség jelenik meg.
  • A túlnépesedés negatív hatásait az éghajlat hüvösebbre válása fokozza.
  • Trónviszályok Dániában.
  • Norvégiában a 9. században egy harcias király, Széphajú Harold kerül hatalomra, aki a viking életmódot propagálta.
A viking kalandozások megindulásáról 787-ben az Angolszász Krónika tudósít. 787-ben vikingek szálltak partra Dorchester közelében, és onnan kiindulva támadták Wessex Királyságot, amelynek királya ezidőtájt Beorhtric volt.

Bevezető megjegyzésként megemlítendő, hogy a kortárs krónikák az ekkoriban támadó vikingeket általánosan dánoknak írták le. Ennek oka pusztán az volt, hogy a kontinentális Európa számára a skandináv kultúrkörből Dánia volt a legismertebb, így általánosítva minden skandinávot dánnak írtak le. Korabeli ír krónikásoknál azonban megjelenik a különbségtétel. A dánokat utóbbiak "fekete idegeneknek", míg a norvégokat "fehér idegeneknek" írták le. (A svédek elsősorban keleti-délkeleti irányban folytattak kalandozásokat, megalapítva az első rusz-okat, lásd lent. A svéd vikingek hiteles elnevezése: varégok.)
Az Angolszász Krónika tudósítása szerint az első hódítók Herethaland földjéről érkeztek, amely valószínű a norvég Hörthaland tartományt takarja. Az Angolszász Krónikában előforduló "Northmen" (északi ember) kifejezés tehát bizonyosan norvégokra utal. (Az angol nyelvben a Norsemen a mai napig a norvégokat írja le.)

A viking kalandozások Írországban és Skóciában

Az Írországba elsőként megérkező skandináv csapatok norvég vikingek voltak, akik először 793 júniusában szálltak partra, amikoris lerombolták az angliai lindisfarne-béli templomot. Egy évvel később a skót jarrow-i Szent Pál monostor is a támadások áldozatává vált. 795-ban viking csapatok szálltak partra Skye-nál és a dublin partjai közelében elhelyezkedő Lambay szigeteken. 798-ban a vikingek a Man szigetet is megtámadták.
Az ekkortájt Írországot fostogató vikingek minden bizonnyal norvégok voltak, az ír évkönyvek erre vonatkozóan pontos különbségtételt tesznek (ld. fent: fehér és fekete idegenek). Az első dán vikingek csupán 849-ben érkeztek meg. A "késlekedés" okai az akkori dán politikai problémáknak köszönhető, illetve az, hogy a dán kalandozások először a szárazföldön kezdődtek, déli irányba próbálva kitolni a Dán Királyság határait (ld. később).

Folytatva a norvégok írországi kalandozásainak történetét: 802-ben a vikingek feldúlták Ionát, 807-re a betolakodók egészen Roscommon-ig, illetve Cork-ig (811) hatoltak.
821-ben a vikingek a Howth félszigetet fosztogatták, a következő évre pedig gyakorlatilag az összes észak-írországi gazdag monostor áldozatul esett a viking kalandozásoknak.

834-re már nem maradt olyan ír település, amelyet a vikingek ne támadtak volna meg. Ekkorra azonban megváltozott a támadások minősége is. Míg a kalandozások kezdetekor a vikingek csak nyári hadjáratokat folytattak, mostanra a megtámadd területek öblös-fjordos részein megpihenve téli szálláshelyeket rendeztek be, onnan zsákmányszerző támadásokat intéztek a környező települések ellen.

A korszakban Írország megszakítás nélkül szenvedett a vikingek hadjárataitól.

A viking kalandozások Angliában

Anglia a viking kalandozásoktól 835-ig viszonylag érintetlen maradt (leszámítva a legelső, 787-es, egyszeri támadást). Az angol szigetet támadó vikingek dániából származó vikingek voltak, a norvég társaik kellemes időtöltést találtak maguknak az ír területeken.
Az első támadások a dél-angliai partvidék ellen kezdődtek meg, onnan kiindulva a vikingek 841-re behatoltak egészen Lindsley illetve East Anglia tartományokig. 842-ben a skandináv harcosok támadták meg Londont és Rochestert.
851-ban a dánok Thanet-et támadják. Korabeli tudósítások szerint az anglia partjainál állomásozó flotta nagysága kb. 350 hajó lehetett.
855-ban a dánok támadást intéztek Sheppey ellen, ekkorra az Anglia elleni viking hadjáratok minősége elérte az ír szinvonalat, azaz a hadjáratok télen is folytatódtak.
Ekkoriban -korabeli tudósítások szerint- a dán flotta körülbelül 200 hajóból állhatott. 852-ben ez a flotta körülhajózta az Angol szigetet és támadást intézett Dublin ellen.
Az Angiát támadó vikingek hosszú időre letelepedtek Angila északkeleti területein, és megalapították saját államukat, a Danelaw-t (Danelag). Erről a későbbiekben is lesz szó.

Viking támadások Nyugat-Európa ellen

A Nyugat-Európát ért dán támadások két síkon értelmezendőek:
  1. A dán trónviszály és dán terjeszkedés kapcsán megvalósuló hadjáratok a dán dáli határtól kiindulva a szárazföldön, déli irányba
  2. A dán vikingek fosztogató kalandozásai Nyugat-Európa partvidékein Frízföldtől egészen Aquitaniáig. (Egyes csapatok a marokkói Arzillát is támadták, további csapatok Itália déli területein telepedtek le, róluk később.)
A déli dán határ menti első támadások 777-ben kezdődtek meg. A támadások kiváltó oka az lehetett, hogy a nagy Károly elől menekülő Widukind szász vezér Sigurđr király udvarában talált menedéket. A szász területeken kialakuló hatalmi űrt a dán uralkodó kívánta betölteni. Ehhez segítséget talált volna a frankok ellen harcoló szászokban. Az ötletet a korább sikeres dán terjeszkedés alapozta meg.
Guđröđr (krónikákban: Godefridus) dán király például nem csupán a ma ismert dán területek felett uralkodott. Dél-Norvégia és délsvéd területek is az uralma alá tartoztak.
A forrásként említett műben itt részletezésre kerülnek a korabeli dán politikai események is. Ezek leírása a későbbiekben még megtörténik, mivel fontos elemeket tartalmaz annak megértéséhez, hogy a dánok hogyan és miért kapcsolódtak be a viking kalandozásokba...Most azonban ugorjunk a 800-as évbe.

Az első viking támadásokat Nyugat-Európában (a kontinensen tehát) 800 körülre datálják, amikor is dán viking csapatok tűntek fel a fríz partoknál, a Somme és a Szajna folyásánál. A támadásokat ezúttal Nagy Károly visszaverte.
810-ben Guđröđr (Godefridus) király parancsnoksága alatt 200 viking hajó támadta meg a fríz szigeteket. Bár Nagy Károly a támadásokat ismét visszaverte, azok innentől kezdve évenként ismétlődtek. Tíz évvel később, 821-ben vikingek dúlják fel a noirmoutier-i, valamint a Rhé szigeti monostorokat.
Feltételezhető, hogy 814 és 833 között a vikingek Írországot használták téli szálláshelyül.

840-ben a vikingek felhajóztak az északi folyókon egészen Antwerpenig, és Utrechtig, és felgyújtották ezeket a városokat. Nagy Károly halála után, 840-től kezdődöen Európában katonai-politikai válság alakult ki. Ez az az időszak, amikor a kontinentális Európában a viking hadjáratok igazán nagy pusztításokat okoztak. A támadások egyre gyakoribbá, egyre pusztítóbbá váltak. Mindjárt 840-ben a vikingek felhajóztak a Rouen folyón, három évvel később pedig megjelentek a Loire folyón is, ahonnan kiindulva elérték a dél-francia területeket, és Bordeaux-ig is eljutottak.
Az újabb fontos pont 844, amikoris a viking-dán csapatok elérték "Spanyolországot", ugyanezen év szeptemberében pedig Lisszabont.

A vikingek első nagy vereségüket a móroktól szenvedték el, akiknek harcmodora ismeretlen volt számukra. Ennek ellenére a vikingek nagy pusztításokat, és sikeres támadásokat hajtottak végre az Ibériai félszigeten. Bevették például Sevilla városát -a citadella kivételével-, valamint sikeres támadást hajottak végre Cordóba ellen.
A vikingek ibériai sikerei a muszlim ellencsapással értek véget. A mór támadások elől visszavonulva a dánok komoly veszteségeket szenvedtek.
A visszafelé tartó vikingek még egyszer kifosztották Lisszabont, majd visszatértek bázisukra, Gironde városához.

Viking terjeszkedés Keleten

Azokat a vikingeket, akik keleti irányba kezdték hadjárataikat, varégoknak hívták. A varégok (angol: Varangian, orosz: Variag) a mai svédek ősei voltak. Hadjárataikról az 1100-as években tudósított Nestor, orosz szerzetes. A vikingeket olyan harcosoknak írta le, akik a "tenger mögül érkeztek".
A kalandozni induló varégok egyik törzsét Rusznak (Rhôs) nevezték, ők a névadói az általuk alapított első államoknak a térségben: Rusz-ok. A varég ruszokat feltehetőleg a szlávok hívták meg, hogy szervezzék meg a közigazgatásukat, valamint döntsenek vitás ügyeikben. Az első ismert, nagy vezér Rurik (óészaki: Hrœrekr) volt, aki kíséretével Novgorodban telepedett le, és ott szervezte meg az első nagy államalakulatot. Rurik két embere, Höskuldr és Dyri továbbhajóztak déli irányba a Dnyeperen, és megalapították kijevi központjukat. Rurik államszervezése a 862-t megelőző fél évtizedben történhetett.
Húsz évvel később Rurik utóda, Olég (Helgi) meghódította Kijevet, és ott rendezte be birodalmának központját.

865-től kezdve a varégok Kijevből kiindulva folyamatos hadjáratokat szerveztek a Fekete tenger partvidéke mentén. 200 viking hajó Konstantinápoly partjainál is megjelent, a sikeres ostrom ezúttal azonban elmaradt, mert egy váratlan vihar elpusztította a varégok flottáját.

907-ben azonban Olég ismét támadt, ezúttal 2000 vazallusával az oldalán. A görögök a varég győzelem után jelentős adót voltak kénytelenek fizetni a rusz államnak. A varég támadások a 11. század közepéig folytatódtak Konstantinápoly ellen, azonban korabeli források szövevényes gazdasági kapcsolatokról is beszámolnak. A vikingek szőrmét, rabszolgákat és mézet adtak a keleti uralkodóknak, akik cserébe keleti luxuscikkeket kínáltak.

A forrsárokban fel-felbukaktó rusz megjelölés több, mint valószínű svéd vikingekre utal. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy a ruszok 839-ben egy görög követséget kísértek Bátor Lajos udvarába, aki a velük való beszélgetések után megállapította, hogy a svea nép gyermekeiről van szó.

A keleti térségben államot szervezett jövevényekről arab források is tudósítanak. Közülük egyesek varég közigazgatási kerületeket neveznek meg a Volga környékén is, amely a ruszok erőteljes keleti terjeszkedéséről tanúskodik. Az arabok így közvetlenebb kapcsolatban voltak a keleti viking, azaz varég törzsekkel, ezért írásaikban a későbbiekben őket nyugatról támadó vikingeket is ruszoknak nevezik (például azokat, akik 844-ben megostromolták Sevillát), holott utóbbiak bizonyosan dán vikingek voltak.

A keleti tartományokban államot szervezett varégok 1000 körülre elszlávosodtak, a 11. század folyamán pedig teljesen beolvadtak a szláv többségű környezetbe.

A leghíresebb varég harcosként talán Harold Hardrada említhető meg, aki az 1066-ban esett el a Stamford Bridge-i (Hastings) csatában.

Kereskedelem, civilizáció

A vikingeket kalandozásaik megkezdése előtt Európa kereskedőnépként ismerte, mint az jelen esszében már említésre került. A ruszokat megszervező vikingek városaiban talált angolszász pénzek feltehetőleg a dánok által az angol lakosságra kirótt adókból (Danegeld) származnak. A varégok szőrmét, mézet és rabszolgákat kínáltak a kelet népeinek luxuscikkeikért (pl. fűszer) cserébe.

Bár a vikingek barbarizmusa egész Európa szemét eltakarja a mai napig kulturális alkotásaikról, és civilizációjukról, azért ezek megemlítése nem elkerülhető. Kiemelkedőek például a Dnyeper torkolatánál lévő szigeten, Berezan-on talált runaírások, melyeket sírkövekbe vésve találtak. Braun professzor megállapítása szerint a térségben azért nehezen fellelhetők további hasonló emlékek, mert a vidéken hiányzik a hasonló írások készítésére alkalmas kőanyag.

Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni Herbert Illig Kitalált középkor c. könyvére. A szerző ebben tagadja a viking kalandozások megtörténtét, mintegy kiradírozva ezt a periódust a történelemből. Érvei közt szerepel, hogy nem találtak sírhelyeket, nem találtak viking építményeket, stb. a meghódított területeken.
Nos, Braun professzor vélekedései meglehetősen új fénybe helyezik ezt a problémát (tulajdonképpen ez a régi megközelítés, amelynek Illig úr valószínű nem olvasott utána.) Egyfelől a ruszokat alapító vikingek a szláv helybéliekhez viszonyítva viszonylag csekély számban, de fejlett technológiával és új harcmodorral érkeztek meg. Ez volt sikereik kulcsa.
Nem kell ahhoz sem skandinavisztika-szakértőnek lenni, hogy az ember tudjon róla, hogy a viking szokások szerint a halottakat nem eltemették, hanem elégették, azonkívül kötve hiszem, hogy egy nép, amely a győztes csata után az ellenfél tetemeiből épített máglyán főzte meg győzelmi vacsoráját, -mint arról korabeli források tanúskodnak- különösebben foglalkozott volna a halottak begyűjtésével.
A nyelvi-kulturális hatás elemzésébe már bele sem kezdek... (akit a téma érdekel, itt olvasható egy rövid esszé a műről a História magazin oldalán.

Visszatérve tehát a viking civilizációhoz, minden, amit Európa többi része látott belőle, az évkönyvekben maradt ránk. Ezek az iratok korántsem vetnek pozitív képet a vikingekről. Utóbbiak - az évkönyvek tanúskodása szerint tehát- legyőzött elenfeleik fejét táboraik és városaik körül dárdákra kitűzve expozálták. Gyakorlatban volt az emberáldozat, és a legyőzött ellenségek holttesteinek hátába véres sas szimbólumot véstek.
A vikingek a gyermekeket sem kímélték. Gyakori volt, hogy ellenfeleik elfogott gyermekeit dárdákra húzták fel. Említésre méltó jelenség ezen kívül a berserker harcos (ónorv. bersërkr) fogalma, mely azokat a vikingeket takarta, akiket a harc hevében földöntúli düh töltött el, mely többszörösére növelte erejüket és érzéstelenítette sebeiket.
Egy kedves ismerősöm szerint a jelenség oda vezethető vissza, hogy ezek a harcosok csata előtt jól "begombáztak", mely ismerve a pogány népszokásokat egyáltalán nem biztos, hogy oly távol áll a valóságtól. (Különösen, hogy a jelenséget más pogány kultúrkörök is leírják)

Csak töredékes emlékeink vannak a vikinget civilizációjának hátteréről, de bizton állítható, hogy fejlett kereskedők voltak, akik magas színvonalon művelték a hajózás mesterségét. A sírkövek és egyéb feliratok fejlett művészetről tanuskodnak. Hadviselésükről tudható még, hogy lovasságuk fejlettsége a kor élszínvonalát képezte.

A vikingek és a kereszténység

A kereszténység a 9. század közepétől kezdett beszivárogni a skandináv hétköznapokba, amikoris megjelentek az első térítők a vikingek földjén. Ekkor azonban még csekély ereménnyel, amelyről az is tanúskodik, hogy a 9-10. századból származik az ősi skandináv mítoszok gyűjteménye, az Edda, továbbá a tény, hogy a 876-ban Nagy Alfréddal békét kötő dánok a szent gyűrűre is esküt tettek. A szent gyűrű a korban minden pogány szentély oltárán megtalálható volt. A nyugat-európa-szerte felbukkanó viking eredetű helységnevek is sokszor őrzik Thor isten nevét.

A vikingek azonban nyitottak voltak új ötletekre is. Életükbe szép lassan beszivárgott a kereszténység. A folyamat azonban fokozatosan épült fel, nem úgy mint például a szászok esetén, akiket Nagy Károly beterelt egy folyóba, és erőszakkal megkereszteltek mindenkit, aki pedig nem volt hajlandó fejét a vízbe mártani, nemes egyszerűséggel lefejezték. Nem így a vikingek esetén. Sok viking kereskedő csak azért felvette a kereszténységet, hogy nyugat-európai városokba beengedjék őket, és részesei lehessenek a keresztények társadalmi életének. Ettől azonban életmódjuk és hitviláguk továbbra is pogány maradt. A keresztény Isten csak egy volt a többi pogány istenek mellett.

Egy jó példaként a vikingek fokozatos "megtérésére" hozható fel például Párizs 845-ös ostroma, melyet Rangarr Lođbrók vezetett. A vikingek között Párizs falai alatt ismeretlen járvány tört ki, mely sok áldozatot követelt. A vikingek hiába imátkoztak pogány isteneikhez. Egyszer, egy keresztény fogoly javaslatára elkezdtek a keresztények Istenéhez imátkozni, és keresztény bűnbánatot tartottak, böjtölve. A járvány ekkor elmúlt. (A történet igaz lehet, feltehetőleg a főtt és nyershús fogyasztásának beszüntetése volt az, amely miatt a járvány elhagyta a viking tábort.)

A kereszténység folyamatos beszivárgására egy másik jó példa a Man szigeten és Gotlandon talált kereszt formájú kövek, melyekre keresztény (kereszt) és pogány (Valhalla) szimbólumokat egyaránt véstek. A kereszténység megjelenésével párhuzamosan azonban egyfajta ateista hullám is megjelent a skandináv hódítók között. Az "istentelenek"-nek nevezettek nagy számban képviselték magukat azok között, akik Izlandon telepedtek le.

Armagh 921-es ostromakor a vikingek között már széles körben elterjedt a kereszténység. Ezt jól mutatja, hogy a támadók megkímélték a város templomait és kórházait.
Egy viking vezér, Olaf Cuaran 981-es halála előtt életét szerzetesként élte Iona monostorában.
A 10. század folyamán York és Canterbury előljárói skandináv családból származó emberek voltak.

A 11. század elejére a normannok Európa leghűbb keresztényeivé váltak.


A történet folytatódik... Folytatás jövőhéten...

vissza a tartalomhoz

vissza a főoldalra